Figyelem és térérzékelés fejlődése

Az önkéntelen figyelem úgy megy át szándékos figyelembe, ahogy a gyermek felismeri a tárgy érdekességét. A szándékos figyelem fárasztja a gyermeket, különösen a monoton tevékenység. A tanulás jelentősen hozzájárul a figyelem fejlődéséhez. A hétévesek 15percet, a 8-10 évesek 20 percig képesek figyelni.

A tér érzékelés fejlesztése nagyon fontos feladat az óvódban, hiszen az iskolában már jól kell tudni a fent-lent, jobb-bal? stb. irányokat. Gyakori ezen ismeretek hiányossága, amely megnehezíti a betű-, és olvasástanítást.
Nagy problémát okoz a harmadik dimenzió felfogása.

Jelentős mértékben fejlődik a hallás élessége ebben az időben, ebben nagy szerepe van a gyakorlásnak. A hallással kapcsolatos lényegkiemelés képessége. A sok zavaró hanginger közül minden gyermeknek ki kell tudnia emelni a lényeges információt, azaz a tanító bácsi/néni beszédét. Íme egy szemléletes példa: a házi feladat ismertetése rendszerint az óra végén történik, amikor már mindenki nyüzsög, pakol. Ha ebben a zajban a gyermek nem képes szelektálni a lényeges információt, a legnagyobb jó szándékkal, szorgalommal sem tudja elvégezni, hiszen nem tudja, mi is az.

A kiscsoportos foglalkozások lehetőséget adnak a gyakori megszólalásnak, tartalommondásnak, a beszédhangok megkülönböztető képesség fejlesztésének, a beszédészlelés fejlesztésének, beszédmegértés fejlesztésének.

Gyakori, hogy a tanulási nehézség hátterében beszédészlelési gyengeség húzódik meg.

A téri tájékozódás először saját testen alakul ki. Két dolgot foglal magába, egyrészt a testsémájának (testének, testrészeinek ismerete) fejlettségét, másrészt a saját testen való téri tájékozódását. A gyermekek kezdetben megtanulják testrészeik nevét, majd azt is megtanulják, hogy a páros testrészek közül az egyiket jobbnak, a másikat balnak hívjuk. Ha saját testen nem működik megfelelően a téri tájékozódás, akkor a térben és később a síkban sem tud megfelelően eligazodni. Általában azoknál a gyermekeknél, akiknél kimaradt vagy lerövidült a kúszás és mászás folyamata, gyakran találkozunk iránytévesztési nehézségekkel. Nagyon fontos ez a képesség ahhoz, hogy helyesen mérjük fel a saját testünk tárgyakhoz viszonyított helyzetét annak érdekében, hogy azokat ki tudjuk kerülni, vagy éppen el tudjuk érni.

A téri tájékozódást, miután saját testen kialakul, térben majd síkban jelenik meg.

A jobb és bal irányok megkülönböztetése kiegészül a viszonyszavak helyes értelmezésének képességével. A dolgok egymáshoz való viszonya a beszéd szintjén a viszonyszavakban van jelen. Egy felnőtt számára ezek már magától értetődőnek tűnnek, de a kisgyermek számára még nagyon nehéz értelmezni ezeket az elvont fogalmakat. A tanító néni arra fogja kérni a gyermeket, hogy írja be az “f” betűt a hármas vonalközbe: a felső vonaltól a középsőn át húzza meg a szárát az alsó vonalig, majd a középső és felső vonal találkozásánál húzza át azt. A feladat megoldásához elengedhetetlen e viszonyszavak rutinszerű ismerete. Értelemszerűen nagy lemaradást okozhat, ha a gyermek az írás tanulása helyett a viszonyszavak értelmezésén töri a fejét. Ha a téri tájékozódás nem alakult ki megfelelően saját testen, térben és síkban (ez utóbbi a legnehezebb) egyaránt, eredményezheti például a “b”, “d”, “p” (azonos elemekből álló) betűk cseréjét.